Amikor elkezdett bennem megfogalmazódni, hogy az egyes munkahelyeken kerülöm valaminek az érvényre jutását magamban, egyre többet foglalkoztatott, vajon miért is olyan lelkesítő amikor olyan képeket nézegetek amiken csupa egyedi, fából készült tárgy található. Egyre erősebbé vált a hívó hang bennem, hogy már nem szabad kerülő utakat keresve újabb és munkahelyre betagozódva elbújni a valódi célom, a fa elől.
Arra nem is emlékszem már, mikor vált részemmé a szójáték de ez egy olyan dolog amin nem kell gondolkodnom, csak jön magától. Van, hogy ez a környezetemre is fertőző hatással bír és van aki tudattalanul át is veszi és jót nevet amikor észreveszi magán.
Így alakult -legalábbis bennem így állt össze- hogy egy korábbi munkahelyemen a tulajdonos nagyon kedves felesége aki nem mellékesen lakberendező tehát kreativitással megáldott nő, egy közös barátunkon, Erikán keresztül eljuttatta hozzám a nevemet ami neki jött a személyiségemet némileg ismerve. Timinek ezúton is köszönöm, hogy névadómmá lépett elő! Amint a nevemet megkaptam, Erika kreatív énje is működésbe lépett és elkészítette a logo első verzióját ami rögtön majdnem a végleges forma volt.
Történt mindez talán két nappal az után, hogy valaki azt mondta nekem, amíg nincs neve a gyereknek, nem tud megszületni.
Ebből is látszik a pillangóhatás. Ahogy elindult a kérés, hogy nevet kér a születendő gyermek, minden azonnal működésbe lépett. És ebből is kitűnik, hogy bárki bármit is gondoljon az életről vallástól függetlenül, igenis minden okkal történik és minden mindennel összefügg csak ritkán látjuk meg az összefüggést és persze nem is ez a lényeg hanem az, mihez kezdünk mindezzel, mit tudunk belőlük alakítani.
The website design looks great—clean, user-friendly, and visually appealing! It definitely has the potential to attract more visitors. Maybe adding even more engaging content (like interactive posts, videos, or expert insights) could take it to the next level. Keep up the good work! Given the growing economic instability due to the events in the Middle East, many businesses are looking for guaranteed fast and secure payment solutions. Recently, I came across LiberSave (LS) — they promise instant bank transfers with no chargebacks or card verification. It says integration takes 5 minutes and is already being tested in Israel and the UAE. Has anyone actually checked how this works in crisis conditions?
The website design looks great—clean, user-friendly, and visually appealing! It definitely has the potential to attract more visitors. Maybe adding even more engaging content (like interactive posts, videos, or expert insights) could take it to the next level. Keep up the good work! German news in Russian (новости Германии)— quirky, bold, and hypnotically captivating. Like a telegram from a parallel Europe. Care to take a peek?