Összes bejegyzés tőle

admin

Eredmény(ek) 4 mutatása
Blog

Ismerjetek meg!

Papp Attila vagyok és 1979-ben születtem Dunaújvárosban. Mindig is vonzott a fa mint alapanyag és már gyerekkoromban is fadarabokból bútor ötleteket raktam össze. Az élet úgy hozta, hogy az általános iskola után mechatronikai technikusként folytattam az utamat majd acélszerkezetgyártó gépészmérnökként szereztem diplomát. Egyik sem volt felesleges mint ahogy semmi sem az az életünk során mert …

Blog

A Fekete dió története

Történt 2022 nyarán, hogy a párommal csendülős napokat szerveztünk és ennek egyik állomása Fenyőfő volt. Amikor ide megérkeztünk, még volt a naplementéig néhány óra és mondtam, nézzük meg a túratérkép alkalmazást, mik vannak a környéken. Amikor nagyítani kezdtem, sorra tűntek fel vízimalmok a közelben, Pápateszéren. Mondtam, ezt mindenképp meg kell nézni mert gyerekkorom egyik nagy …

Blog

Az első lámpa

A lámpákhoz valahogy nagyon gyorsan elkezdtem vonzódni és mivel szeretem a természetet járni, rendszeresen találkozom különböző inspiráló fadarabbal ami szinte súg, hogy mire lenne alkalmas amikor már nem az élő fa része. Így adódott az is amikor egy nagyon régi fenyő gerendát először falburkolat készítési szándékkal kezdtem szeletekre vágni. Amikor bevittem a szeleteket a lakásba …

Blog

Miért is Pikk Papp?

Amikor elkezdett bennem megfogalmazódni, hogy az egyes munkahelyeken kerülöm valaminek az érvényre jutását magamban, egyre többet foglalkoztatott, vajon miért is olyan lelkesítő amikor olyan képeket nézegetek amiken csupa egyedi, fából készült tárgy található. Egyre erősebbé vált a hívó hang bennem, hogy már nem szabad kerülő utakat keresve újabb és munkahelyre betagozódva elbújni a valódi célom, …